Ma úgy döntöttem, hogy a konyhában töltöm időm nagy részét. Régen ettünk már majonézes dolgokat, ezért készítettem reggelire vagy vacsorára való könnyű salátákat. Első lépésként nekiálltam majonézt készíteni, helyesebben mondva főzni.
Hogy miért főzöm, ahhoz hozzátartozik az alábbi történet: A mi családunkban csak zsírral főzött mindenki, nem szerették az olajjal készült ételeket. / Egy kivétel azért van, egyszer talán majd elárulom azt is!/ Gimis koromban nyári szünidőben építőtáborban voltam, ahol az utolsó este vacsorára bablevest kaptunk és egy lángost. Semmi gondom nem volt addig, míg a levest kanalaztam. De a lángos a szörnyű volt: vastag, sületlen, olajos és hideg. Péntek lévén bizonyára siettek a konyhások haza. A kantin már zárva volt, utánpótlási lehetőség semmi, éhes voltam ezért megettem, de nem esett jól. Ettől fogva még inkább nem ettem meg az olajjal készült ételeket. Pár év múlva a munkahelyemen egyik kolléganőm névnapját ünnepeltük. Az volt a szokás, hogy az ünnepelt megvendégelte az őt köszöntőket. Töltött tojás, franciasaláta és sütemény volt a kínálat. A majonéz nálam szóba sem jöhetett, udvariasan megköszöntem, de én csak sütit kértem. Erre azt a választ kaptam, hogy nincs benne egy csepp sem, mert bizony ő sem szereti. Ez főzött majonéz, ezért nyugodtan ehetek belőle. Így bátortalanul ugyan, de megkóstoltam. Nagyon finom volt. Rögtön elkértem a receptet, és azóta csak így készítem a majonézt. Egyszerű, könnyű és elég hamar elkészíthető. És még attól sem kell félni, hogy a tojás kicsapódik, mert nem elég óvatosan csepegteted az olajat.
Hozzávalók:
2 dl tejföl
2 db egész tojás
1 evőkanál cukor, só tetszés szerint
1 kis tubus mustár fele- kb. 2 evőkanál
1 egész citrom kifacsart leve
Az összetevőket egy keverőtálban jól kikeverjük, majd gőz fölött állandó keverés mellett besűrítjük. A cukor, a só és a mustár mennyisége ízlés szerint változtatható.
Ez az alapja a salátáimnak.
Tojás saláta: kemény tojásokat cikkekre vágtam, a majonézbe tettem egy kis őrölt fehér borsot, és összekevertem
Francia saláta: mirelit sárgarépa kocka és általam fagyasztott zöldborsó megfőzve. Héjában főtt krumpli apró kockára vágva, valamint egy alma és egy ecetes uborka felaprítva. Mindez összevegyítve majonézzel.
Kukorica saláta: Bonduell konzerv kukoricából készült, mert ennek az íze szerintem a legjobb. Levét leöntöm, leöblítem,jól lecsepegtetem és összekeverem a majonézzel.
Mennyiségeket a salátához azért nem írtam, mert ezeket általában csak ketten fogyasztjuk és nem eszünk sokat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: